Az esti feladat, egy lábára sérült villás gím bika terítékre hozatala, szarvas tar vad elejtése, vaddisznó kilövés és fontos lenne egy kötelező leadásra szánt róka behozatala is.

A bika elejtéséhez nem rendelkezvén engedéllyel, kértem először az én helyemet határozza meg, figyelembe véve a trófeás vad várható megjelenésének legkisebb esélyét.

Így kerültem ismét, mint egy évvel ez előtt Zoli javaslatára, a többiek véleménye szerint akkor is, most is előnytelen szelű „Színházi” lesre.

A korábbi „gástyai” elnevezés azért változott, mert egy évvel ezelőtt október 16.-án, az utó bőgés végén vadászmester barátomat Baracskai Gyulát aki 21 alkalommal kísért gím bika vadászaton, azon az estén színházba szólította a kultúra szeretete így nélküle lőttem meg a keresett, éppen bronzérmes bikámat. Ez azonban egy másik történet.

Délután négy órakor helyezkedtem el a gástyai kukorica tarló ÉK-i sarkán lévő lesre.

A szél iránya miatt, a balra mellettem húzódó füzesből, mely vad tartózkodási hely is, nem számíthattam meglepetésre.

A közel L alakú kukorica tábla, mely vegetációs időszakban villany pásztorral volt védett, sajnos kevés sikerrel.

Visszatérő, nosztalgiázó vaddisznókra bízván számíthattam. Kérdés mikor és milyen messze?

A tarlón néhány őz keresgélt, volt időm elmerengni az egy évvel ezelőtt történteken.

Fél öt körül mintegy 450 méterre megpillantottam egy nagy testű disznót mely rövidesen beváltott a tőlem jobbra átlósan lévő bozótos, füzes sarkán lévő les mögé.

Fáradhatatlanul távcsöveztem a területet, figyeltem az őzeket, vajon elárul e valamit viselkedésük. Nem hiába, öt óra körül az előbb említett les mellett észre vettem egy nagy sötét foltot. Mozgásából vaddisznónak ítéltem. Sokáig szöszmötölt azon a területen, míg elindult a táblán keresztbe és a mellettem baloldalon futó füzes mintegy 220 méterre lévő kiszögeléséhez ért. Ekkor már láttam, hogy egy nagy testű, valószínűleg kan disznó.

Céltávcsővel a változó holdvilágban nem láttam túl jól, messzinek is ítéltem, a világító pont is cserbenhagyott az elem lemerülése miatt. Meglőni valószínűleg sikerült volna, de terítékre hozni nem.

Felhagytam a kísérletezéssel, az elem cseréje mellett döntöttem. A technikai babrálás végeztével, keresőmben már nem találtam a fenevadat. Nem baj gondoltam, hátha átmegy a füzes másik oldalán ülő Gyula barátomhoz. Egyébként is számíthattam újabb látogatókra, mert a tarló átlós sarkáról folyamatosan hallatszott a viszálykodó konda hangja.

Az elő- elő bújó félhold fényében folyamatosan vizslattam a tarlót és a rajta lévő őzeket. Messzebb kerestem kívánatos vadjaimat, pedig a derengő holdfényben tőlem 120 méterre megpillantottam egy nagy testű vaddisznót, fogalmam sem volt honnan került oda, de hasonlított a korábban eltűntre.

A hold nem kényeztetett túlságosan. A vad hagyott időt a bírálatra. Test és orr formája, szőrzete alapján vadkan bírálatot kapott. Közben kissé oldalazva felém közelített.

A hold éppen megerőltette magát, a távcső technika is működött. A kan félig felém fordulva várta a lövést, mely a fül mögé nyaktövön, kissé magasra helyezve a nyaki gerinc alját érve meg is érkezett, és a bal oldali negyedik ötödik borda között távozott az RWS lövedék magja. A lövés ledöntötte a méretes vadat.

Óriási csönd vett körül, és ritkán érzett remegés uralkodott el rajtam.

Gondolataimban nem tudtam elmerülni, mert a rezgő telefon kizökkentett. A szomszéd kazettában ülő vadászmester érdeklődött. Mondtam lőttem egy nagy disznót. Vissza kérdezett, hogy „egyes” disznót lőttem- e ? Mondtam igen. Mire Ő „az nem is olyan nagy”.

Később kiderült látott és célzott egy „egyes” disznót mely végül lövés nélkül felém futott.

Kis idő múlva elindultam a disznóm felé, az óra 3/4 6-ot mutatott. Megtalálva ismét rogyadoztak lábaim. Nagyon nagy volt.

Elmentem a terepjárómért, visszahajtottam és vártam barátomat, hogy a kialakult szokásaink szerint együtt vegyük birtokba az elejtett vadat.

Kisvártatva egymás mellett sétáltunk a kanhoz, miközben érzékeltettem vele, hogy ez egy nagyobb fajta egyes disznó.

Megdöbbenését jól palástolva, kisvártatva közölte, Ő még ekkora vaddisznót nem látott. És akkor mit szóljak én a hozzá képest „fiatal” vadász?

Megérkeztek a területen lévő helyi vadászok, Zoli vezetésével, aki fennhangon követelte Viktorék borospincéjének azonnali kinyitását.

Beszállítás után a mérleg 186 kg zsigerelt sújt mutatott!

Az emlékeim írásakor még nem volt ismert az agyarak mérete. Az azonban az előzetes becslések szerint elmondható, hogy a súlya ellenére nem öreg, de sérült agyarai kötözködő fajtáról árulkodnak.

Egyébként is úgy gondolom, hogy a trófea csak arra való hogy emlékeztessen a vadászat élményére, nagysága pedig arra, sikerüljön felkelteni az érdeklődők figyelmét és így talán nekik is elmesélhető a történet.

Köszönöm a sorsnak és vendéglátóimnak, hogy immár jelentős vadjaimat ezen a területen, és ilyen baráti közösség vendégeként ejthettem el.

Gyöngyös, 2008. november 08.

                                                                               Hálás köszönettel: Konkoly László